Maurer-Csite Ágnes, kozmetikus mester

„Az egészséges bőr titka a rendszeresség!”


Kérlek, mesélj magadról pár szót! Mit érdemes tudni a szalonról, ahol vezető kozmetikusként dolgozol?

Habár már korábban dolgoztam más szalonokban, mégis mindig egy saját szalon megnyitásáról álmodoztam. Mindig úgy gondoltam, hogy ez a szalon maga lesz a nyugalom szigete. Egy olyan hely, ahová a hölgyek nem csak szépülni járhatnak majd, hanem pihenni és lelkileg feltöltődni. Mindeközben rengeteg dolgot tanultam, kozmetikus mester lettem, sőt, jelenleg is bőrterapeutaként képzem magam. Végül Ajka belvárosában sikerült megnyitni a szalonomat.
Fontos számunkra, hogy minden vendéggel egyenként tudjunk foglalkozni, csak a vendég és a kozmetikus. Így tud a szépülés mellett a lelki feltöltődés is előtérbe kerülni.

 

belso001.jpg

 

Lassan egyre inkább beleástam magamat szakmailag a kozmetika világába. Rengeteg jó és minőségi márkával találkoztam. Ezek között is a különösen innovatív anyagok és a magas szintű szakmai oktatások keltették fel a figyelmemet és az érdeklődésemet. A HYAMATRIX® termékei mellett még főként hámlasztásos kezeléseket végzek. Ezzel egy új világ nyílt ki számomra: az orvosi kozmetikumok világa. A tapasztalatok azt mutatták, hogy sokkal hatékonyabban tudok velük dolgozni, mint a hagyományos kozmetikai márkákkal. A megvastagodott hámrétegek esetében a Hyamatrix Hyaluronplasztikai kezelés előtt mindív végzek pár alkalommal mélyhámlasztást, hogy megkönnyítsem a hyaluronsav későbbi bejutását, felszívódását. A bőrterapeutai iskolát is ezek hatására kezdtem el, ugyanis fontos volt számomra, hogy a vendégeknek ne csupán a hagyományos kozmetikai szolgáltatásokat tudjam kínálni, hanem a leghatékonyabb eljárásokat is el tudjam rajtuk végezni, a problémás bőrfelületek sikeres kezelésének érdekében.


Ha jól értesültem, szalonotokban kizárólag orvosi tisztaságú hatóanyagokkal és készítményekkel dolgoztok. Melyek ezek a készítmények, milyen hatásfokkal bírnak, illetve milyen bőrproblémákra kínálnak megoldást?

Igen, mert ezekkel a termékekkel egészen az irháig le tudunk jutni, ezért nagyon különleges készítményekről beszélhetünk. Úgy szoktam mondani, hogy az irhában van a bőr játszótere, ugyanis ott zajlanak azok a folyamatok, amelyek meghatározzák a bőr jelenlegi állapotát, így itt tudunk hosszútávon leginkább beavatkozni. Ezeknek az anyagoknak a használatával nagyon gyors, hatékony és látványos javulást tudunk elérni rozacea, aknék és pigment foltok területén. Ránctalanításra nagyon kiváló, ugyanis a kollagén indukciós eljárások következtében beindul a kollagén rostok képződése. Különös kedvencem a pigmentfoltok kezelése, ugyanis ez egy nagyon látványos kezelés. Többek között azért is, mert a pigmentfolt mindig lutri, tehát sosem lehet 100%-os bizonyossággal megmondani, hogy sikerül-e a kezelés, mert nem tudni, hogy a pigmentek polipszerű nyúlványai merre felé helyezkednek el a bőrben. Ha nagyobb százalékban érintik a hámot, akkor szinte garantált a siker, azonban ha már az irhát is, akkor sajnos nem sokat lehet segíteni. Különös öröm számomra, amikor látom a vendég elégedettségét egy látványos kezelés után. Ha valakinél ilyen nagyfokú változást tudunk elérni, abból gyakran visszatérő vendég lesz, így nem csoda, hogy sok vendégem van, aki folt problémával jár hozzám.
Egy másik különleges kezelés a hegek kezelése, amit dermaroller segítségével végzünk. Ezt a kezelést olyan sztárok használják, mint Jennifer Aniston vagy Brad Pitt. Az elmúlt években egyre inkább a problémás esetek irányába mentem el, így mindig találkozom valamilyen újfajta kezeléssel. Minden heg más és különböző. Más okból adódóan alakul ki a bőrön. Illetve minden akne más és más, rengeteg fajtája van, de szerencsére ezekkel az orvosi tisztaságú hatóanyagokkal a problémákat rövid idő alatt, eredményesen lehet kezelni.


Mióta ismeritek és használjátok a HYAMATRIX® termékeket és milyen tapasztalataitok vannak?

A másik nagy márka, amit a szalonban használunk az a HYAMATRIX®. Körülbelül két éve ismerem őket. Az a tapasztalatom, hogy ha kozmetikusként bekerülsz egy ilyen körbe, ahol orvosi szintű készítményeket használsz, olyankor könnyebben találnak meg a legújabb eljárások, a HYAMATRIX®-al is így találkoztam. Kicsit dilemma volt az elején számomra, hogy milyen arányban kezdjem a HYAMATRIX® termékeket használni az eddig megismert anyagok mellett, de nem tartott sokáig mire leesett a tantusz. Nagyon szeretem a HYAMATRIX®-ot alkalmazni dehidratált, száraz bőrökön. Gyönyörűen feltölti a bőr szerkezetét, a vendégek minden alkalommal elégedettek. Azáltal, hogy feltölti a bőrt hyaluronsavval, a bőr sokkal teltebb lesz, a kontúrok lágyabbá válnak a vendégek arcán. A fiatalításra is jellemző kollagén indukció indul be, az apró ráncok, amik a bőr dehidratáltsága miatt korábban látványosabbak voltak, a kezelés hatására elhalványulnak. A hyaluron feltöltéskor mindig mondom vendégeimnek, hogy nem csupán kívülről, hanem belülről is fontos, hogy táplálják bőrüket, mert minél több folyadékot tud magába zárni a bőr, annál teltebb lesz a szerkezete. A bőr kicsit olyan, mint egy lufi: ahogy belülről megöltjük, nagyobb lesz a szerkezete. A HYAMATRIX® kezelés közben, más folyamatok is elindulnak az irhában: kollagén rostok kezdenek el kiépülni a bőrben.
Nagyon jó tapasztalataim vannak a HYAMATRIX termékekkel. A kezelések rendkívül látványosak és az eredményük azonnal látható. Mindig lefotózom vendégeimet és megmutatom nekik, hogy ilyen volt, ilyen lett, de szinte nincs is rá szükség, mert egyből érzik a különbséget az arcukon.

 

belso002.jpg


Szoktál HYAMATRIX® termékekkel gépi kezelést végezni?

A HYAMATRIX®-ot a hyaluronplasztika során, ultrahanggal is be szoktam vinni a bőrbe. Továbbá más kisebb kezelésekhez is használom a HYAMATRIX® készítményeit, például szérumokat szoktam bemasszírozni a bőrbe majd ultrahanggal is kezelem a felületet. A hyaluronplasztikánál viszont már ampullákat is viszek be a bőrbe, így juttatok kisméretű hyaluronsavat a bőr szerkezetébe. A későbbiekben mindenképpen tervezem a mezoterápiával is kombinálni a HYAMATRIX® kezeléseket.


Milyen bőrproblémákkal szoktak leginkább hozzátok fordulni a vendégek és ezekre milyen megoldásokat tudtok adni a HYAMATRIX® kezelésekkel/termékekkel?

A problémák általában a foltok, aknek, hegek, valamint a gyulladt pattanásos bőrök, a dehidratált száraz, irritált bőrök ahol a szaru eloszlása egyenetlen. A HYAMATRIX®-al nem csupán a bőr fiatalodása érhető el, hanem kiválóan alkalmazható számos bőrproblémára, mint az érzékeny, gyulladásos bőrfelületek illetve a foltok esetében is. A hyaluronsavval feltöltött bőrben, a pigment foltok eltompulnak, tehát nem a számuk lesz kevesebb, hanem a hidratáltság következtében eltompul a színük. Egyszer volt egy nagyon súlyos májproblémával küzdő vendégem, aki a HYAMATRIX® otthoni termékeit is megvásárolta és alkalmazta őket odahaza. Az arcán lévő festék rendellenességeket gyönyörűen letompították a HYAMATRIX® termékei. Előfordul, hogy savas kezeléssel nem tudom a vendégek pigment foltjait kezelni, mert egészségügyi problémái nem teszik lehetővé a hámlasztó eljárás alkalmazását. Ilyenkor biztonságosan és nyugodtan fordulhatok a Hyamatrix termékekhez, hiszen nem teszi fényérzékennyé a bőrt.

belso003.jpg

Mit érdemes tudni az embereknek a bőr biológiai életkoráról? Mikortól érdemes elkezdeni HYAMATRIX® kezelésekre járni?

Egy tudatos nőnek, a bőr öregedését el kell fogadni. 18 és kortól már megjelenik hyaluronidáz enzim, ő bontja le a hyaluronsavat, ezért fontos a hyaluronsavat folyamatosan pótolni. Ha ezt megtesszük, javíthatjuk a sejtek közötti kommunikációt és növelhetjük a sejtek élettartamát. Ez persze nem a titok nyitja, de ezt is figyelembe kell venni a sejtek öregedésénél és élettartamánál. Fontos továbbá a sok folyadék belülről, kívülről pedig a hyaluronsav tud segíteni a bőr fiatalításában. Nem kötném korhatárhoz a HYAMATRIX® kezeléseket. A HYAMATRIX® termékek nem jelentenek semmilyen veszélyt, allergiásoknak is nyugodtan lehet kezeléseket végezni vele, valamint érzékeny bőrökre is alkalmazható. Gyógyszeres kezelés mellett is igénybe vehető valamint az érzékeny bőrűek és rozaceával küzdők is bátran ki tudják próbálni.


Miért fontos, hogy a hétköznapi bőrápolás mellett, időnként komolyabb, minőségibb kezeléseket is igénybe vegyünk?

Szerintem az egészséges bőr titka a rendszeresség. Fontos, hogy valaki rendszeresen foglalkozzon a bőrével. A reggeli és esti bőrápolás legyen mindennapos, azonban legyen legalább 4-6 hetente egy konzultáció egy szakemberrel is. Utóbbi azért is nagyon fontos, hogy a vendég otthoni bőrápolási szokásai is személyre szabottan legyenek összeállítva. Tehát legyen egy minőségi arclemosója, egy nappali és éjszakai kréme, egy széruma, ami az ő bőréhez nélkülözhetetlen. Mi a szalonban hisszük, hogy ha ez jól össze van állítva egyénileg, akkor tényleg csodákat lehet művelni. Az otthoni kezelés összeállítása mellett, még azért is tartom fontosnak a szalon látogatását, mert az életkörülményeink, a környezeti hatások valamint a belső működésünk esetleges problémái illetve jelzései (legyen szó: emésztési vagy nőgyógyászati problémáról) bármikor megjelenhetnek és boríthatnak a bőr képén. Ekkor szükség van egy szakértői diagnosztizálásra valamint támogatásra a megfelelő hatóanyagokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel. Egy igazán jó szakember, ha ki tudja olvasni a probléma eredetét a vendég bőréből, rengeteg egészségügyi problémát ki tud szúrni, legyen szó laktóz allergiáról, lisztérzékenységről vagy inzulinrezisztenciáról. Mindezek mellett a bőr egészségét és fiatalságát sokkal tovább meg lehet őrizni a kezelésekkel. Azonban mindig mondom vendégeimnek, hogy az öregedést nem lehet megállítani, el kell azt fogadni és meg kell tanulni szépen öregedni.


Ha te is olyan komolyabb bőrproblémával küzdesz, amire az orvosi tisztaságú kozmetológiai kezelések megoldást nyújthatnak, keresd bátran Ágnest és csapatát szalonjában: http://ateszepsegszalonod.hu/